Motiváció Mozgássérülteket Segítő Alapítvány

A Motiváció Alapítvány története az 1991-es alapításnál jóval korábbra nyúlik vissza. Civil szervezetről lévén szó, kellett hozzá valaki, aki valamiért úgy gondolta, fontos a fogyatékosügy felkarolása, előbbre lendítése Magyarországon.

Egy fejes a Balatonba
- Soha nem jutott volna eszembe, hogy fogyatékos emberekkel foglakozzak, ha a fiamat 1981-ben nem éri baleset - fog bele a történetbe Zalabai Péterné a Motiváció Alapítvány létrehozója és ügyvezetője.
Egy fejes a Balatonba, és Zalabai Gábor tizenkilenc évesen lebénul. Rendkívüli fordulat áll be a család mindennapjaiban. Előbb az életben maradásáért küzdenek, majd szembekerülnek azzal a problémával, hogy mit lehet kezdeni egy súlyos fogyatékos emberrel.
- Sokkoló volt belecsöppeni egy ilyen helyzetbe, mivel 1981-ben a fogyatékos emberekről jóformán alig volt valami a köztudatban, azt sem tudtuk, hová lehet fordulni segítségért, tanácsért. Mégis mielőbb meg kellett próbálnunk normál kerékvágásba kerülni. Nem volt könnyű, mert nagyszülők híján teljesen magunkra voltunk utalva, férjemmel mindketten dolgoztunk, és Gábor mellett két kisebb gyermekünk is volt.
Nem az akkori kezdetleges intézményi ellátásnak, mint inkább szerencsés véletleneknek, ismerősöknek köszönhető, hogy a család előtt tornyosuló problémák apránként megoldódtak, és sikerült a már kerekesszékben ülő fiút rehabilitálni.
- A gyerekeim egyik tanító nénijének a barátnőjén keresztül kerültem kapcsolatba Dr. Gadó Pállal, aki éppen akkor kezdte szervezni a Budapesti Mozgássérült Egyesületet. Az ő segítségével jutottunk el például a Pethő Intézetbe konduktori ellátásra. és ismertem meg azt a kevés, mozgássérültekkel kapcsolatos szervezetet, intézményt, ami akkoriban létezett.
Ez azonban kevés lett volna, hiszen a felépülést követően jöttek a hétköznapok, elfoglaltságot kellett találni a fiatalembernek. Az édesanya és Gábor korábbi munkahelye otthon végezhető fordítói munkát adott, a segítőkész ismerősök révén pedig rövid időn belül társaság is akadt.
- Kertes házban laktunk, ahol a hír gyorsan terjedt. Néhány utcával arrébb lakott egy idős néni, aki rendszeresen átjárt segíteni, s míg ott volt, németül beszélgetett a fiammal. Sőt még fiatalokat is hívott abból a vallási közösségből, ahová járt, ők önkéntesként jöttek, zenéltek, beszélgettek. Idővel egy kubai hallgatót is szereztek, aki spanyolul tanította Gábort.
A fiatalember szerencsére hamar felfogta lehetőségeit, és ezen belül próbálta fejleszteni a képességeit. Ennek köszönhető, hogy a baleset után alig két évvel, miután elvégezte a Számalk programozói szakát, a Kőbányai Gyógyszergyár számítástechnikai osztályán munkát is kapott. Így már nemcsak otthon dolgozhatott.
1984-ben aztán ismét egy véletlen adott új irányt Gábor és édesanyja életének.
A Budapesti Mozgássérült Egyesületet megkeresték az Európa Parlamenttől azzal, hogy a fogyatékos emberek helyzetével foglalkozó világkonferenciát szerveznek, ahová Magyarországról kimondottan kerekesszékes, nyelvet beszélő embert szerettek volna delegálni. Így került ki Gábor Strassbourgba, ahol megismerkedett azokkal, akik az önálló életvitel eszméjét áthozták Európába. Amikor hazajött, próbálta nyilvánosságra hozni az ott megismert gondolatokat. Sikertelenül. Készült ugyan egy rádióinterjú, de végül nem került adásba, úgy látszik, akkor még nem volt szalonképes ez a történet. A németül, angolul, franciául és spanyolul beszélő fiatalember azonban ettől kezdve aktívan részt vett az önálló életvitel mozgalomban. Bejárta Európát, s amit hallott, arról mesélt édesanyjának, akit egyre jobban érdekelt a fogyatékosügy, s a Magyarországon még ismeretlen, de Gábor rehabilitációjában önkéntelenül megvalósított önálló életvitel.
Zalabai Péterné így fokozatosan bekapcsolódott az itthoni fogyatékosellátásba: előbb segítő munkákat vállalt a Mozgássérültek Országos Szövetségében, majd 1986-ban régi munkahelyét elhagyta, és átment a szervezethez dolgozni.

Anya és fia az iskolapadban
Ekkoriban már egyre több szó esett a fogyatékos emberekről, s talán annak köszönhetően, hogy a fogyatékosok évtizedének felénél járt az idő, érezhető volt a szemléletváltás. Ennek egyik jeleként itthon is kezdte a szociális munkás szakma szárnyait bontogatni.
- Úgy éreztem, a fogyatékosügy és a szociális munkás szakma ötvözése ésszerű és kézzelfogható. Előbb egy szociális menedzserképzést végeztem el, majd bekapcsolódtam a szociális munkás egyesület szervezésébe is. Igaz, 1988-ban még nem engedték az egyesület létrejöttét, de a Hazafias Népfront keretein belül elindult egy szerveződés, melynek az volt a feladata, hogy megteremtse a szociális munka kereteit.
Majd következett a tündérhegyi szociális asszisztens képzés, egy kurzus a John Hopkins Egyetem előadóival, végül a Gyógypedagógiai Főiskola szociális munkás szaka, ahová anya és fia egy évfolyamba jártak.
- Furcsa páros voltunk: Gábor az első mozgássérült diákként, én pedig ötvenévesen végeztem el a főiskolát.
Közben megtörtént a rendszerváltás, melynek velejárója volt a civil szervezetek iránti társadalmi igény megjelenése is. Lassan megteremtődtek a feltételei annak, hogy az állami intézményrendszer mellett létrejöjjenek olyan társadalmi szervezetek, melyek tevékenyen közreműködnek többek között a hazai fogyatékosellátásban.
- Jókor döntöttem úgy, hogy mindazokat az ismereteket, melyeket addig megszereztem, hasznosítom a gyakorlatban is. Ám akkoriban még alig néhányan tudták, hogy mit jelent a fogyatékos emberek önrendelkezése, és azok az eszmék, amelyeket az önálló életvitel mozgalom meghirdetett. Amikor előálltam az ötlettel, hogy szeretnék egy ilyen típusú szolgáltatást elindítani a mozgássérült szövetség keretein belül, az akkori elnökségben nem találtam támogatásra. Ezért úgy döntöttem, hogy megpróbálom ezt magam megvalósítani, és 1991-ben létrehoztam az alapítványt.
Ekkor elágaztak anya és fia útjai: továbbra is a közös ügy érdekében, de más-más platformon folytatták tevékenységüket. Gábor, az önálló életvitel itthon újszerű gondolatát pártoló és felkaroló SZDSZ-es Béki Gabriella támogatásával politizálni kezdett: a rendszerváltást követően a fővárosi közgyűlés képviselőjeként ő lett az első kerekesszékes politikus, s ezzel az alapítvány által megfogalmazott célok megvalósításának egyik lehetőségét is biztosította: ő dolgozta ki a főváros fogyatékos emberekkel kapcsolatos cselekvési programját.

A Motiváció Alapítvány létrehozása
Az alapítvány indulásakor valamennyi mostani tevékenység csírájában már megvolt. Az 1991-ben felvállalt és deklarált alapelvek a tíz év alatt csak erősödtek, de nem változtak meg.
- Akkoriban lépéselőnyben voltunk a magyar közszemlélettel szemben. Ismertük a személyi segítő, az akadálymentes környezet fogalmát, tudtuk, hogy a fogyatékos emberek munkaerőpiaci megjelenésére szükség van, tisztában voltunk azzal, hogy rengeteg információt kell adni a fogyatékos emberek önállósodási törekvéseinek megvalósulásához. Alapító okiratunk így máig teljes - szögezi le Zalabai Péterné.
Az elvek és módszerek ismerete mellett tíz év személyes tapasztalata hozzájárult ahhoz, hogy az alapítvány létrehozója és munkatársai tudatosan építsék fel a kitűzött célok megvalósítási tervét. A szakmai ismeretek azonban önmagukban nem lettek volna elegendőek a sikeres induláshoz, kellettek olyan emberek, akik anyagilag is tudtak segíteni, hogy mindez megvalósulhasson.
- Pénz nélkül nem biztosíthattuk volna a fejlődést az alapítvány számára. Wotsch Péter például, akit évekkel korábban a Magyar Ifjúsági Szövetségek Országos Tanácsában ismertem meg, az ifjúsági kormányhivatalon keresztül szerzett támogatást az induláshoz. Szendrő Zsuzsa, a Végtaghiányos Gyermekekért Alapítvány elnöke, az alapítvány létrehozásának mikéntjében segített. A fővárosi önkormányzatnál Nagy Gábor Tamás, a vallásügyi kisebbségi bizottság elnöke, felvállalta ügyünk menedzselését: fantáziát látott a személyi segítő szolgálatban, így sikerült a fővárostól is támogatást kapnunk. És ott voltak a különféle pályázati lehetőségek is, amelyek többségén nyertünk is.
Persze akadtak, akik eleinte nem vették komolyan az alapítványt, mely eleinte valóban nem volt meghatározó jelenség a szociális piacon. Ám sok apró lépéssel elkezdődött a fejlődés. Elsőként az információs szolgáltatás indult el. Az alapítvány adatokat gyűjtött lehetőségekről, intézményekről, és megjelentetett egy kiadványt, Hogyan segítsük sérült embertársainkat címmel, ezt a Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete támogatta.
Az első székhely Gábor Váci utcai lakása lett, mely éppen a fővárosi önkormányzat közgyűlése melletti épületben volt.
- Lassan megismertek bennünket és a tevékenységünket, elismerést szereztünk. Előfordult, hogy a fővárosi önkormányzatnál hónapokig ki volt téve a jelentésünk, mintaként a többi pályázó számára.

A munkatársak
A kollégák közül többen ismerősökön keresztül kerültek az alapítványhoz. Az egyik első munkatárs például annak idején Gábor mellett feküdt a kórházban. Az alapítványnál kezdettől elsődleges szempont, hogy minden olyan munkakörben, amit el tudnak látni, elsősorban fogyatékos embereket alkalmazzanak.
- Ha hitelesen akarjuk képviselni az önálló életvitel elveit, akkor lehetőséget kell adnunk arra, hogy a fogyatékos emberek megtalálják a munkában önmagukat és kiteljesedhessenek.
Ma a fogyatékos munkatársak aránya körülbelül ötven százalék. Ennek egyik oka, hogy bizonyos kötelezettségeket csak megfelelő szakmai tudással lehet ellátni, ilyen például a munkaerőpiaci szolgáltatáson belül a tanácsadói munkakör, melyhez szakirányú főiskolai végzettség kell. A felsőfokú végzettséggel rendelkező fogyatékos emberek azonban zömében vakok, kevés a kerekesszékes. A személyi segítés pedig kifejezetten olyan munka, melyet fogyatékossággal élők nem tudnak ellátni.
- Főleg asszisztensi, szervezői, adminisztratív feladatokra tudunk fogyatékos embereket alkalmazni. Azonban, ha valakinek csak egy kis affinitása is volt a tanuláshoz, annak megvolt és megvan erre a lehetősége, hiszen szeretnénk, hogy kollégáink a lehető legmagasabb képzettségi szintet érjék el.
Az alapítvány tandíjat fizet, munkaidő kedvezményt ad tanuló munkatársainak, még akkor is, ha ez azzal a veszéllyel jár, hogy a képzett munkatársat később elcsábítják máshová dolgozni. Úgy vélik, ez is hozzátartozik ahhoz, hogy nemcsak megtartó, hanem rehabilitációs munkahelyként is működnek.
- Ugyanolyan siker számunkra, ha valaki egy magasabb munkaköri pozícióban, jobb fizetéssel tud elhelyezkedni, mintha nálunk marad. Hiszen munkaerő-piaci szolgáltatásunkban is pont arra törekszünk, hogy a fogyatékos ember a nyílt munkaerőpiacon, képzettségének és képességének megfelelő munkakörbe kerüljön - mondja az ügyvezető.

15 éve az Alapítvány élén
Ötven-hatvan év körüli elegánsan öltözött, rövid vörös hajú asszony nevet ránk.
A Motiváció Alapítvány tevékenységével mára kivívta a maga számára a megbecsülést és a tekintélyt. Ez többek között köszönhető annak az együttműködési készségnek, melynek lényege, hogy kiegészíteni akarja a már működő szolgáltatásokat, nem helyettesíteni.
- Fejlődésünket az biztosítja, hogy munkánkat, ma is, akárcsak a kezdeti időkben, az innovatív megoldások jellemzik. Mindig keressük az újabb lehetőségeket. Ez azonban más szervezettekkel való együttműködés nélkül elképzelhetetlen. Persze egy kis lépéselőnyt mindig szeretnénk tartani. Erre megvan az esély, mert az alapítvány szolgáltatásaival nem csupán igényeket elégít ki, hanem igényeket is generál.
A tizenhárom év legfontosabb eredménye, hogy létezik, és folyamatosan fejlődik az alapítvány. Az általuk kidolgozott szakmai módszerek elterjedtek. Például a személyi segítés bekerült a Szociális Törvénybe is, mint a fogyatékos emberekre vonatkozó egyik ellátási forma. Munkaerő-piaci szolgáltatásaikban használt megoldásaikat országos terjesztésre alkalmasnak ítélték. És végül, de nem utolsó sorban, az alapítvány közreműködésével tettek akadálymentessé több épületet a fővárosban.
Talán egy dolog maradt változatlan: működési területük továbbra is a főváros, nem véletlenül.
- Mivel itt van a megfelelő kapcsolatrendszerünk, ismereteink, felelőtlenség lenne az országban máshová kirendeltséget telepítenünk, hiszen nem ugyanabban a közegben mozognánk. Ha valaki vidékről megkeres bennünket, inkább tudásunkat, módszereinket, elképzeléseinket adjuk át.

Vissza