Tudásbázis

Motiváció Alapítvány által készített anyagok
Alapító okiratunk
Jelenleg kapható kiadványaink
Az élő Otthon - Ötletek és javaslatok lakókörnyezetünk akadálymentes kialakításához
írta: Zalabai Péterné és Vízvárdi András, Budapest, 2003. Terjedelem: 95 oldal
A könyv célja olyan praktikus ötletekkel segíteni az akadálymentes otthon megteremtését, amelyek nem igényelnek komoly anyagi ráfordítást, illetve házilag is megvalósíthatók. A könyv a mozgássérült és részben a látássérült embereknek szól, akik meglévő lakásukat szeretnék a szükségleteikhez igazítani, illetve új otthonukat szeretnék kialakítani. Ezenkívül figyelmébe ajánljuk a fogyatékossággal élőket segítő különböző szakembereknek és azoknak az építtetőknek is, akik az új lakások tervezésénél szeretnék figyelembe venni a sérült emberek szempontjait is. Vakok számára Braille írásos kiegészítéssel is kapható!

Budapesti útikalauz sérült embereknek
Budapest, 2003. Terjedelem: 326 oldal
Kiadványunk a mozgáskorlátozottak szempontjai szerint tartalmazza a fővárosi közintézmények, vendéglátó helyek és kulturális intézmények legfrissebb adatait. A kalauz első fejezetében találhatók azok az épületek, ahol egyedül is gond nélkül közlekedhetnek a kerekesszékesek, a lift és a mellékhelyiség is használható számukra és van mozgássérülteknek kijelölt parkoló. A második fejezetben azok az intézmények szerepelnek, ahol segítőt kell igénybe venniük, végül a harmadik fejezet tartalmazza azokat az épületeket, ahonnan teljesen kiszorulnak a mozgássérültek. A kiadvány elkészítésekor elsősorban a turisztikailag fontos kerületeket vizsgáltuk, hogy a városba érkező vidékieknek és külföldieknek segítséget nyújtsunk. A Budapestre látogató mozgáskorlátozottak ingyen juthatnak hozzá a kiadványhoz.

Mindkét könyv megvásárolható, illetve megrendelhető Alapítványunknál.
Cím: 1055 Budapest, V. kerület, Honvéd utca 22.
Telefon: 317-34-31
Tel+fax: 317-44-17
E-mail: motivkukacmail.tvnet.hu

Akadálymentes CD-ROM - Tervezési segédlet építészeknek és építtetőknek
a Hörcsik-Cad Kft. és a Motiváció Alapítvány közös kiadása, Budapest, 2000. Készítették: Dr. Polinszky Tibor, Boross Adrienn, Nyitrai Pál és a Motiváció Alapítvány szakemberei
A kiadvány CD-lemezen, internetes böngésző technikával, több száz oldalon teszi közzé a vonatkozó hazai előírásokat, a hazai és EU ajánlásokat. A konkrét megoldásokat több mint 800, értékeléssel is ellátott ábra és fénykép illusztrálja. A lemezen a "hagyományos" információs anyagot egy több mint 200 rajzot tartalmazó CAD ábragyűjtemény egészíti ki, amelyben a tervezők további felhasználásra, átszerkesztésre alkalmas rajzokat, megoldásokat, szimbólumokat találnak a Magyarországon elterjedt építészeti programok formátumában.

Megrendelhető a kiadónál:
Cím: Hörcsik CAD Tanácsadó Kft, 1116 Budapest, Fehérvári u. 130.
Tel/Fax: 382-1554, 382-1555 Email: cadvilagkukacelender.hu

Letölthető kiadványaink
Személyi segítők kézikönyve, 1997
Fővárosi Szociális Kalauz 1997
Hogyan segítsük sérült embertársainkat?
Akadálymentesen épített környezet - Ajánlatok kereskedelmi egységek bejáratának és belső tereinek kialakításához
OFA - KM zárótanulmány
Élő munkahely - 1. kötet (PDF - 12 MB)
Élő munkahely - 2. kötet (PDF - 23 MB)
Jó gyakorlatok összehasonlítása az olasz és a magyar munkaerőpiaci szolgáltatásokban (PDF - 25 MB)
Mentorálás-tréningek az EQUAL/E022-es programban (PDF - 40 MB)
Munkáltatók érzékenyítésének fogalma, módszerei és szempontrendszere (PDF - 100 KB)
Összehasonlító tanulmány a fogyatékos embereket érintő cseh-magyar szociális és foglalkoztatási szabályzatról (PDF - 49 MB)
„Diszkriminációmentes foglalkoztatás, felkészített szereplőkkel” (PDF - 234 KB)
„Motiváció Alapítvány Közhasznúsági jelentése 2008”

Partnereink által készített anyagok
ROLFIM Szövetkezet
Megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásához szükséges munkaadaptációs tevékenységi rendszer kidolgozása (PDF - 3 MB)

SANYI Kft.
Megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásához szükséges a foglalkoztatási rehabilitáció érdekében új érdekeltségi rendszer kidolgozása elsősorban a célvállalati tevékenységhez kapcsolódóan (PDF - 440 KB)

Motiváció által megrendelt, a Revita Alapítvány által készített anyagok
A megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató akkreditált szervezetek vizsgálata avagy „Ha valaki fogyatékos Magyarországon, azt el kell dugni?” (PDF - 805 KB)
Koszta Erzsébet: Lektori vélemény (PDF - 117 KB)
Munkaadói fókuszcsoportos interjú, Pécs (PDF - 158 KB)
Munkaadói fókuszcsoportos interjú, Budapest (PDF - 151 KB)
Munkaadói fókuszcsoportos interjú, Nyíregyháza (PDF - 144 KB)
Társadalmi változás = Esély - Munkaadói fókuszcsoportok interjúvázlata (PDF - 59 KB)
A megváltozott munkaképességű és fogyatékossággal élő emberek vizsgálata (Szakmai program - PDF - 81 KB)
Megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató akkreditált szervezetek vizsgálata (PPT - 510 KB)
EQUAL kutatási beszámoló, Budapest (PPT - 882 KB)
EQUAL kutatási beszámoló, Balatonkenese (PPT - 563 KB)
Szolgáltatói térkép (PPT - 1.1 MB)
A fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek munkaéletútjának, valamint jövőbeni képzési és munkavállaláshoz kötődő terveinek feltárása (PDF - 445 KB)
A foglalkozási rehabilitáció komplex szolgáltatási folyamata a hazai gyakorlatban (PDF - 445 KB)
Fókuszcsoportos interjú, résztvevő szakértők listája, Balatonkenese (PDF - 64 KB)
A szolgáltatási folyamat speciális elemei, Balatonkenese 2008.03.06. (PDF - 174 KB)
A szolgáltatási folyamat speciális elemei, Balatonkenese 2008.03.07. (PDF - 194 KB)
A szolgáltatási folyamat speciális elemei, Budapest (PDF - 193 KB)
A megváltozott munkaképességű emberek munkaerő-piaci (re)integrációját elősegítő szolgáltatások speciális elemei (PDF - 553 KB)
Nagy Géza: Lektori vélemény (PDF - 116 KB)
Fogyatékos emberek turisztikai szokásai és igényei vezetői összefoglaló

Komplex munkaközvetítő és tanácsadó szolgáltatási program megvalósítás fogyatékossággal vagy egészségkárosodással élő aktív korú emberek részére - video 26:09