Motiváció Mozgássérülteket Segítő Alapítvány

A szociálpolitikát, a szociológiát nemcsak kutató, hanem életformaként élő szakemberek a rendszerváltás idején egyfajta ellenállásképpen megpróbáltak az akkor működő szociális modellnél jobbat létrehozni. Kollégák és tanítványok összefogtak és segítettek egymásnak egy-egy elképzelés megvalósításában. Krémer Balázs is így került a fogyatékosüggyel és az alapítvánnyal kapcsolatba.

Civil kezdeményezések ideje
- 1982-től az Akadémián szociálpolitikai kutatásokkal foglalkoztam, majd 1984-től szociálpolitikát tanítottam az ELTÉ-n. Később a feleségem, aki a munkaügyi kutatóban dolgozott, kitalálta, hogy hozzunk létre egy céget, ahol fogyatékosokat foglalkoztatunk.
Az alulról szerveződő civil szervezetek tevékenységének a rendszerváltás idején egy kis politikai vetülete is volt: némiképp ellensúlyozták a hatalmat. A Motiváció Alapítvány például azzal, hogy a fogyatékosok számára is szabadságot, autonómiát próbált biztosítani. Ez nemigen volt jellemző akkoriban a hivatalos fogyatékosügyi intézményekre.
- Zalabai Ágival többször beszélgettünk az elképzeléseiről, de az alapítvány intézményesülésének folyamatába csak akkor kapcsolódtam be, amikor törvényi szabályoknak megfelelő kereteket kellett kialakítani, illetve amikor a segítő szolgálat elindítása szóba került.

Projektorientált szemlélet
Próbáltam korábbi, világbanki programokban szerzett tapasztalataimat kamatoztatni. Láttam, hogy egy-egy projekt megvalósítása mögött mennyi munka van, ez először sokkoló volt. Emlékszem, amikor egyszer itt voltak Magyarországon a világbanki szakemberek, egyik este fél tizenegykor telefonáltak, hogy azonnal menjek fel a Hiltonba, mert elakadtak, és nem értenek valamit a magyar szociális ellátó rendszerrel kapcsolatban. Kénytelen voltam beülni a Trabantomba, és odamenni. Megdöbbentő látvány fogadott: a folyósóra asztalok voltak kitéve, fölöttük a világbankosok görnyedtek, akinek nem jutott hely, a földön négykézlábra állva számolt és dolgozott, mert a munkát be kellett fejezni - meséli.
Ez is része volt volt annak a "projekt-orientált", a szociálpolitikát korrekt üzleti szellemben művelő mentalitásnak, amit igyekezett az alapítvánnyal is elfogadtatni.. A pályázatok nem merülhettek ki a fogyatékos emberek nehézségeiről szóló panaszkodásban, a helyzetleírások és szociális célok mellé megalapozott tervezeteket és áttekinthető elszámolásokat kellett rendelni. Krémer Balázs szerint ez korántsem volt egyértelmű a kilencvenes évek eleji Magyarországon.
- Próbáltam abban is segíteni, hogy melyik pályázatból mit lehet kihozni. Furcsa módon előfordult néhányszor, hogy pont azt kellett elmagyaráznom, hogy egy-egy pályázattal nem érdemes foglalkozni, mert csak ráfizetéses lehet. Azt, hogy persze, minden pénz jól jön, de ha a támogatásnak az az ára, hogy lehetetlenséget vállalunk, eljátsszuk szakmai és erkölcsi hitelünket, akkor inkább mégse kell. Sok szempontból olyan voltam, mint egy sportedző: az alapítvány írogatta a pályázatokat, gyártogatta a terveket, én meg kritizáltam őket. Megpróbáltam megértetni azt, hogy nem szép álmokat kell eladni a pályáztatóknak, a szponzoroknak, hanem racionálisan mérlegelhető és értékelhető produktumokat. Ezért eleinte kicsit csodabogárnak számítottam, akit szívesen meghallgattak, de elborzadtak attól, amit mondtam.

Nyomon követhető munka
Ez nemcsak a pályázatokkal volt így. Mielőtt elindult a Magyarországon addig ismeretlen személyi segítés - a barátok, kollégák, üzletfelek által kidolgozott képzési menetrendek, tananyagok, segítő eljárások mellett - ki kellett dolgozni egy módszert arra, hogy nyomon követhető legyen az elvégzett munka, elszámoltathatók legyenek a munkatársak, kontrollálni lehessen, hogy az ellátottak megkapták-e azt a szolgáltatást, amit igénybe szerettek volna venni. E bürokratikus kellékek szükségességét nem volt könnyű bizonyítani.
- A tevékenységem részben arról szólt, hogy hogyan lehet a fellegekből a földre szállni. Az eredeti elképzelés szerint a személyi segítés célja tágítani a fogyatékkal élők horizontjait, azért hogy saját életüket élhessék. De az Önálló Életvitel a Berkeley-i középosztálybeli diákok mozgalma volt, akik a saját pénzükön afféle "személyes szolgát" alkalmaztak a segítésre. Ezt nem lehetett egy az egyben Magyarországra, közpénzből finanszírozott szolgáltatásra átültetni. Meg kellett határozni a szolgáltatás korlátait, azt, hogy ha a segítő valamilyen munkaviszonyban látja el ezt a feladatot, akkor szükségszerűen limitált a felelőssége, a beavatkozási kompetenciája, és a munkavégzésének az időtartama is.
A kurátor állítja, a mai napig megvan az a szerepe, hogy a problémákat, a várható kellemetlenségeket veti fel egy-egy ötlet kapcsán. De hozzáteszi:
- A kuratórium hagyja, hogy Zalabai Péterné megvalósítsa az elképzeléseit. Pláne, ha a várható nehézségekkel és kockázatokkal együtt is vállalja a "mániáinak" a megvalósítását. És soha nem próbálunk olyasmit rákényszeríteni, amiről ő maga nem látná be, hogy tényleg a végére kell járni, vagy olyasmit, amihez neki nem lenne kedve.

Sikertörténet
- A Motiváció Alapítvány elmúlt tíz éve sikertörténet. Ma már nemcsak azért, mert nem tehetetlen tárgynak, hanem akarattal bíró, önálló emberi lénynek tekinti a fogyatékos embereket - hál'istennek, ebben ma már nem számít ritka kivételnek az Alapítvány. Azért is, mert kiszámítható üzleti partnerként, hatékonyságban és átláthatóságban messze többet tud produkálni más szervezeteknél. Percre el tud számolni az alkalmazottak idejével, azzal, amit a segítettek kaptak, és ez ma már bármely szolgáltatásával kapcsolatban így van. Ez megfelel az EU-s kritériumok szerinti üzletmenetnek, és messze meghaladja az országos elvárásokat. Ezt a sikeres pályázati programok megvalósítása után az Unió ellenőrei, értékelői mondják - hangsúlyozza Krémer Balázs. Hozzáteszi: - Az alapítvány által képviselt szakmai és erkölcsi profil is elég markáns: nem paternalista, inkább abban akar segíteni, ahhoz akar eszközöket adni, hogy a fogyatékos emberek maguk döntsenek és oldjanak meg minél több dolgot az életükben. Ebben az alapítvány piacvezetőnek tekinthető.

Vissza