Egyenlő Hozzáférést Biztosító Program

A fogyatékossággal élő emberek társadalmi beilleszkedésének egyik alapvető feltétele, hogy a mindennapi élet különböző színterein való érvényesüléshez az ép emberekkel egyenlő esélyt kapjanak.
Alapítványunk 1991-es megalakulása óta következetesen vesz részt az egyenlő esélyű hozzáférés fogalmának elterjesztésében és aktívan segíti annak megvalósulását, ezért indítottuk el az Egyenlő Hozzáférést Biztosító Programot.

Programunk keretében a következő szolgáltatásokat nyújtjuk
Az évek során szerzett tapasztalatok alapján dolgoztuk ki azt a hatékony módszert, amellyel eredményesen tudjuk az adott épületet a fogyatékossággal élők (mozgás-, látás-. Értelmi-, hallássérültek) szempontjából vizsgálni.
Az elmúlt évek alatt több, mint 10 ezer épületet mértünk fel és minősítettünk.
Szervezetek és magánszemélyek is igénybe vették már a Motiváció Alapítvány Akadálymentesítési programjával kapcsolatos szolgáltatásait.

  • A megrendelő által biztosított címlistában feltüntetett objektumok akadálymentességének és megfelelő használhatóságának vizsgálata a különbözőfogyatékossági csoportba tartozó személyek szempontjából.
  • Feltérképezi és dokumentálja az épület és környezete megközelíthetőségének jelen állapotát, valamint az adottságok és a szükségletek figyelembevételével javaslatot tesz az építészeti megoldásokra.
  • Megvalósítás tervezhetősége érdekében költségbecsléstés terveket is készít, melyhez igény szerint terveket is csatol.
  • A felmérésről, a tapasztalatokról és a javaslatokról átfogó tanulmányt készít.

Mit vizsgálunk a felméréskor?
A közintézmények felmérésekor a következő szempontokat vizsgáljuk a részletesen kidolgozott kritériumrendszerünk alapján:

  • Az épület külső megközelítése.
  • Bejutás az épületbe.
  • Az épületen belüli akadálytalan haladás.
  • Mozgás az emeletek között.
  • A különböző helységek igénybevétele.
  • A berendezési tárgyak használata.
  • A kommunikáció akadálytalansága. (Látás- és hallássérültek eligazodása.)A munkák elvégzésére létrehoztunk egy team-et, mely építészekből és rehabilitációs szakmérnökökből áll.

Az egyenlő hozzáférés megvalósítása érdekében több ezer példányban megjelenő kiadványokat állítottunk össze, illetve szakmai segítséget nyújtunk az akadálymentesítést népszerűsítő kiadványokhoz vagy szakmai anyagokhoz.
Akadálymentesen Épített Környezet – Budapest, 1995.
Budapesti Városkalauz – Budapest, 1996. Négy kötetes (Közintézmények, Egészségügyi és Szociális, Oktatási és Művelődési, Szolgáltatások)
Akadálymentes Környezet – CD-ROM – Budapest, 2000. (a Hörcsik-CAD Kft.-vel közösen)
Az élő otthon – Budapest 2003. (Braille-írásos melléklettel)
Budapesti útikalauz sérült embereknek – Budapest 2003. (magyar-angol)