Pályázati felhívás

Megjelent a „Horizontális célkitűzések megvalósítását elősegítő helyi közösségi kezdeményezések, programok támogatása” ( TÁMOP 5.5.1.A-10/1) című pályázat
Határidő: 2010. június 30.

A pályázat célja: A hátrányos helyzetű társadalmi csoportok társadalmi integrációjának és esélyegyenlőségének előmozdítására, a szemléletváltás elősegítésére, hazai és külföldi esélyegyenlőségi modellek adaptálására és helyi megvalósítására, valamint többek között helyi társadalomépítő programok és közösségi szolgáltatások megvalósításához szükséges működési feltételek, kapacitások kialakítására jelent meg összesen 1,1 milliárd forintos keretösszegű európai uniós pályázat a hat konvergencia régióban tevékenykedő egyesületek, alapítványok és egyházak számára.

A pályázók köre: A konstrukció keretében önállóan vagy legfeljebb 3 tagú konzorciumokban jogi személyiséggel rendelkező és jogi személyiséggel nem rendelkező nonprofit szervezetek, egyesületek, alapítványok és egyházak nyújthatnak be pályázatot.

A pályázat benyújtásának módja: A pályázatokat 2010. január 15. és 2010. június 30. között lehet benyújtani a következő címre: ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. (ESZA Nonprofit Kft.) 1385 Budapest, Postafiók 818. (nagyobb méretű csomag esetén: 1134 Budapest, Váci út 45., C. épület).

További információt az alábbi linken talál:
http://www.esza.hu/sa/program/progmain9.asp?id=YVJTJG

Budapest, 2010. január 27.

Szabó Milán és Szabó Dávid, az Országos Fogyatékosügyi Tanács megbízásából